Categories
Denmark / Dánia

Friland trip

Késői fekvés és korai kelés ismét. Este még Rosival és Mathias-szal nézelődtünk egy kicsit a műhelyekben. Egy jó beszélgetés, szép festmények, kerámia. Még munkáról is beszéltünk. Hogyan lehetne Dániában munkát találni. Rosinal lenne társbérlet is, van kiadó lakásrésze Koppenhágában.

Na de hová is megyünk ma? Az ökoóra keretében meglatogatunk egy ökofalut, Friland-et.

Háznézőt tartottunk elsőkörben. Be is hívtak minket két helyre.
Az első ház egy erőteljesen vallásközi ember építi már úgy 6 éve. Az egész ház televan össze vissza szimbólumokkal és mókás kerámia állatkákkal. A szoba közepén egy óriási ‘finish oven’ van ami egy kisebb várnak van álcázva. Ez egy kifejezetten érdekes talalmany. Kevés “üzemanyaggal” sokáig nagyon meleg. Majd utána meglátogattunk egy méhész hippit is aki előadást tartott nekünk a méhészetről.

Hallottunk még a Russian window nevezetű ügyes szerkezetről ami egy dupla üvegréteggel szellőzik és benttartja a meleget.

Nagy közös vacsora, esti beszélgetés egy dühös walesivel és a kis itt éjszakàzó ökocsapattal. Természetesen az estét újfent a Hanák pincészet támogatta 🙂

Merre menjen az öko óra, mi jó, mi kevésbé?

Merre tart a földünk?

Friland day 2

Fél 8tòl volt egy jó kis reggelink, elbúcsúztunk pár embertől akik elhagyták Frilandet. Egy kurzus volt itt, permaculture vagy hasonló néven. Egyfajta design dolog. Kertre, gyümölcsösre, csirketartásra, mindenfélére. Érdekes csapat mindenfelől.
Megismertuk Hanna-t, egy cseh lanyt. Meselt egy keveset az Ujzelandi kalandjarol. Ez mar egy regi vagyam. Elteszem kovetkezo projektnek. Lehet egy eves working holiday visa-t szerezni, vegig lehet woofolni es dolgozni az orszagot. Vegignezem a woof honlapot. Le lehetne woofolni japanig, onnan meg lerepulni ujzelandra.
Delutan almalevet csinaltunk Selinaval. Mostmar ezt is tudom 🙂 mosas, be a gallydaraloba, be a pepet egy erdekes keszulekbe ami egy ballonnal egy szitahoz preseli es igy kinyeri a levet, majd szuro es a vegen pasztorizalo keszulek es uvegezes. Egyszeru, gyors, hatekony. Az egesz hely, ahova atugrottunk ezt csinalni, egy farmer iskola es egy nepfosuli egyutteleseben mukodik. Meger egy pillantast, kifejezetten szimpatikus csapat:
Mindemellett beszelgettunk egy jot. Sokan jottunk ide uj utakat talalni. Bennem feleledt az utazhatnek. Újzéland, Woof, egyeb melok, barmi.

Menni, tanulni, tapasztalni.

Categories
Denmark / Dánia

Pinky

Színházban voltunk.

Bohócok a háborúról és az emberről benne. Mennyire el tudunk távolodni szörnyű dolgoktól, milyen könnyen lesz belőlük nevetős youtube videó. Emellett hogy meg tud csonkítani lélekben.

Vidámszomorú tragikomédia, néhol jól néhol rosszul, néhol túl hosszan, a hatást maximálisan elérve.

Mi a demokrácia és mi mindent megteszünk a nevében.

Álszentség

Categories
Denmark / Dánia

Közösség, lokalitás

Ez a szíve dániának, és ez a jövő mindenkinek.

Legalábbis az egyetlen járható útnak tűnik, és a legtermészetesebb emberi közegnek.

Categories
Denmark / Dánia

Kontakt

Gyakoroltunk, próbálkoztunk, érintkeztünk.

Kontaktból én lettem a próbababa Kamillánál. Jó. Tudja hogy mit csinál és át tudja vinni. Vezetésben és követésben és össztáncban is. Így jó tanulni, átélni, olyantól tanulni aki előrébb jár. Mint a shiatsu tanulás.

Sokat érzek shiatsuból a kontaktban. Sok a közös pont. Talán onnan van az érzékenység.

Sok technika, erőnlét és mozgékonyság még hiányzik. De majd.

Szeretem

Categories
Denmark / Dánia

Ökológia

Tegnap volt egy hosszabb előadásunk a cradle to cradle elméletről és pár gyakorlati megvalósításáról. Kivételesen én voltam az “agresszív” kérdező. Jókat mondanak és nagyon jó kis elmélet ez. Jó lenne egyre több helyen látni gyakorlatban. De a nézőpont néha annyira nyugat európai, és értetlen hogy az kétségbeejtő.
Mindenesetre a könyvet el fogom olvasni hamarost.

Ma üzemlátogattunk a H2Logic cégnél.

Hidrogén meghajtással foglalkoznak. Főprofiluk a töltőállomások és a hidrogén üzemű targoncák de jelenleg autókkal is foglalkoznak.