Korán reggel keltem mert ma még nyitva volt pár dolog. Aztán 1-2 napig vagy végig zárva lesznek a múzeumok. Viszont a tegnapi múzeumtúra után nem volt kedvem megint fedél alatt kezdeni, úgyhogy kinéztem a Wetland Center nevű helyre. Ez a Hammersmith-től van séta vagy busz távolságban. Lényegében egy madárpark. Tavakkal mocsarakkal van tele, és rengeteg féle madarat lehet(ne) látni. Kicsit állatkert szerű, de annál sokkal jobb. De nyilván nem a tél a megfelelő időpont hozzá. Majd megnézem nyáron is. De így is volt pár madár. Ha egyszer nagy telém lesz szuper hely lesz kinézni. Van 2 kiépített fotós lesz HQ is a nagy tavak közelében, közepében. Úgyhogy 11-ig itt el is sétálgattam. Meglepődtem hogy London közepében egy ilyen helyet lehet találni. Meg rengeteg parkot mindenfelé. London nagyon is élhető város.
A tömegközlekedés félelmetesen jó. Jó lenne fogni az itteni górékat és 1 évre hazavinni őket hogy tegyék rendbe a bkv-t. Csináljanak tisztességes tömegközlekedést. Van egy pár kulcsa ennek itt is. Először is a metro kapu rendszerrel működik. Ha fizetsz bemehetsz, ha nem akkor nem. Ilyen egyszerű. Ha bérleted van, azt küldöd át a gépen. Nincs beslattyogás, hátha nem vesz észre az ellenőr. Itt kérem SZOLGÁLTATÁS van. Aki igénybeveszi az pedig fizet. A másik nagy ötlet hogy oyster card rendszer van. Mint NYC-ben. Metronál is és a buszokon is. Ami azt jelenti hogy veszel egy kártyát 3 fontért (letét) töltesz rá manit, és utána utazásonként a kártyával fizetsz, és csak annyit amilyen hosszan használtad, amilyen messze mentél. Persze lehet venni single, egy utazásos jegyeket is mnt otthon. Buszra ez 2 font. De oysterrel sokkal jobban jár mindenki. Ahogy én látom a rendzser a rászoktatás végső fázisában van. Még van pénzes fizetés, de szerintem már nem sokáig. Mindenki oystert használ. Olcsóbb, jobb, gyorsabb. Odaérinted a mágneskártyát a sárga kis körhöz, pitty, és mehetsz. Még 1 érdekesség Londonhoz. A buszokon elsőajtós felszállás van. Működik. Otthon is működne. Igen, a 7esen is működne reggel… Csak egy kis járatsűrítés kéne. Mert nem tartja fel a forgalmat. Másodpercek alatt felszáll mindenki, lepittyentik menet közben az oystert, vagy bemutatják a travel cardot és kész. Namost mindezek miatt a tömegközlekedés tiszta, nem a csövesek melegedőhelye. Nem kell megnézned az ülést mielőtt leülsz hogy nem nedves e valami okból… Működik. Jól. Profitábilis. Fejlődik a rendszer. A plusz pénzből pedig plusz busz lesz. Gyorsabb és jobb. A metrohálózat félelmetesen jó. Mindenhova el lehet jutni nagyon egyszerűen. Nincs túristára utazó ellenőr, nincs büntetés fejpénz, mert a túrista se jut át a kapun ha nem pittyent vagy tol be kártyát. ilyen egyszerű ez. Meg ha már elkalandoztam és a közlekedésről beszélek, London a biciklisek városa. Én is szeretnék itt bringázni ha már egyszer megszoktam a fordított utakat (majd úgy 1 hónap után kb) Öltönyös figurák, nők, pasik, trendik és munkások mindenki teker. Országúti szélvészekkel, városi mindent kibírókkal ÉS rengeteg folding bike-al! Ez a legjobb dolog. Külső Londonban laksz, reggel bemetrózol ameddig kell, majd buszozás helyett kikapod a folding bike-ot és 1000szer gyorsabban ott vagy bárhol a városban. Használja mindenki! Azt már nem is kell mondanom hogy rengeteg helyen van bringa sáv. Nem idióta bicikliút a gyalogokkal vegyítve (olyan is akad pár azért, de ott a gyalog betartja hogy hol a helye) hanem igazi bringasáv. Van közlekedési kultúra.
Na de akkor térjünk vissza a napirendre 🙂 A Wetlandből elmetróztam a Westminsterhez, majd elsétálgattam. Imádok eltévedni városokban és csak sétálni és látni az élő várost, az embereket, a nem túrista részeket, a lakóházakat. London tele van a gyönyörű (bár azt hallottam enyhén cidris) viktoriánus sorházakkal. Jelenleg Ealingben lakom, itt meg aztán főleg. Amúgy a hely pályázik a kedvenc Londoni városrészem kategóriába. Ha ideköltözöm preferálva lesz mint lakóhely választás. Szóval bóklászás közben belebotlottam a Downing Streetbe, amiről nemtudom miért olyan nagy felhajtás. Egy rakás őr és vasrács. Engem valahogy marhára nem tud feldobni hogy ott lakik a miniszterelnök. Iszonyúan nem érdekel. Majd a lovas őrség laktanyája. Ide még megpróbálok visszajönni mert a múzeum zárva volt. Majd a St James(?)-en átsétálva eljutottam a palotához. A St Jamesnek igazi jó kis park hangulata volt. Öreg bácsik madarakat etettek, a kicsik kergették a mókusoat és viszont 🙂 A Buckingem a szokásos túrista tömeggel volt ellátva amiért messze nem rajongok. De hát ezért tartom a saját ösvényeim és próbálom minimalizálni a túristaságom 🙂 Itt még belestem a királynő kincei kiállításra. Majd kisebb eldugott utakon visszajutottam a Big Ben-hez. Útközben véletlen megtaláltam a Westminster Abbey-t, meg a Chatedralt, meg a kórus iskolát. Megnéztem napfényben is a parlamentet és környékét.
A kincsekről jut eszembe. Érdekes dolog hogy bárhova megy az ember a kincsek egy nagy része fegyverekből, gyilkoló szerszámokból és kellékekből áll. Minden felsőbb réteg folyamatosan háborúban van és fegyverrel harcol a képzelt vagy valós ellenség ellen. Lázadásokat ver le, vagy másik feljebb levővel játszik és egymást gyilkolásszák. Az emberi történelem a háborúkról szól. Meg a köztes tűzszünetekről. Én sem vagyok kivétel, persze. De furcsa látni felcicomázva és vitrinbe rakva csillogva és dicsekedve. Meg én sosem fogom megszokni a katólikus templomokat. Reformátusként nőttem fel, és erősen meglátszik 🙂 Még ha a saját magam istenképében hiszek ami sokmindent megában foglal, néha akkor is beugrik a tanult reakció, hogy a csicsa és cicoma, a bálványok nem jók. Mindez talán abban is segít hogy miért érzem közelebb a tao és a budhizmus egyes részeit. Egyszerűség. Mindazonáltal szerintem a reformációval sokmindent eldobtunk ami a katoknak megvan és ha megszabadulnak valahogy pár hibától amiért mi kiszakadtunk akkor nagyon is rendben lesznek. Mi lettünk az ész vallása ők meg a szívé. Kicsit ez is yinyang. Bennük is van egy kicsi ebből, bennünk is egy kicsi abból, de sajnos ahogy én látom nagyjából így állunk. Mi elvesztettünk szinte minden rituálét, jelet, felsőbb dolgot, hogy van magyarul a divine power… Eldobtunk minden ilyet a szabadságért. A láncokkal együtt véletlen ezek is repültek. A spiritualitás meg midnen. Maradt az ész, a tanulmányozás és valamilyen hit. Szerintem. Valahogy így. De ezt jól leírni úgysem tudom. 🙂 Mindezzel bemenni egy kat templomba érdekes. Építészetileg lenyűgöző, de szertartásilag és díszítésileg kettős érzelmeket hoz.
Aztán átruccantama St Paul katedrálishoz. Útközben rájöttem hogy az utikönyvem vagy ellopták vagy elhagytam. Ahol is nagyjából 3 órás sor állt, amit nem vagyok hajlandó kivárni. Úgyhogy maradt a külső. Ami szép. Nagyon is. Talán ünnepek után kora reggel rövidebb a bejutaási idő. Utána nekivágtama városnak és megint kalandoztam egyet.
Jaj, mielőtt folytatom még ki kell térjek valamire mert nagyon meglepett és szörnyűnek találom. Még a wetlandben találkoztam egy angol kiscsaláddal. Papa mama és két törpe. Ez eddig még nagyon is rendbe van, sőt, az hogy a kicsiket ilyen helyre viszik egy naaaagy pirospont. Nade… Amin lehidaltam az az hogy a kicsiken póráz volt. PÓRÁZ! Pont olyan mint amivel Marcsi néni sétáltatja az agyontömött Bénikét a kis tacskót. Póráz, testhámmal. Hát könyörgöm, normális?
Mi vesz rá valakit hogy a saját gyerekét pórázra kösse és sétáltassa mint valami háziállatot? Konkrétan vissza is húzza ha nagyon messzire menne… Ez nekem, akárki akármit mond, szörnyű. Szülői és nevelési katasztrófa.
Na de térjünk vissza Londonra. Azt est zárása képp elsétáltam a Globe színház mellett és megállapítottam hogy a Tate modernről akkor is tudnám hogy a Tate modern ha nem lenne a térképen és nem lenne ráírva. Annyira bűnronda hogy annak muszáj kortársnak lennie. Konkrétan gyárépület óriási toronnyal feelingje van. Tégla, egyszínű, nyomasztó. Brrr… Hazafelé még az Ealing Broadwayn lőttem egy starbucksos forrócsokit (rászoktattál… ejj…) és az E8-al szépen begurultam az esti karácsonyi vacsira.
London… Fura dolog ez. Fél év Finnország után itt kötök ki. Meleg van, ma épp plusz 4 volt. Mindenféle náció él itt. A legjobb amikor buszozik az ember. Angolt hallani a legkevesebbet. De minden mást megszámlálhatatlan variációban. Londonban nincsenek feketék, fehérek, sárgák. (habár Pakik (pakisztáni, de nagyjából minden indiai “beceneve”) azok azért vannak, de ez sem úgy mint otthon lenne) Emberek, egyének vannak. Nem fajok és csoportok. Néger papa fehér mama gyerekkocsit tologatva mindennapos látvány. Meg a paki pasi kínai csajszi párocska. Multikultúrális város. Ahogy azt GLG-n tanultuk.
De ami a legfurább hogy egyből otthon éreztem magam. Már az első mászkálós nap. Nem egy idegen, érthetetlen ellenséges városban jártam hanem egy régen látott otthonban ahol nem emlékszem hogy mi hol volt és hogyan de minden olyan jóleső ismerős érzéssel fogad. Azt hiszem London szabad. Talán ez az ami az otthon érzést adja. Szabadon befogad, és örömmel. Tudnék itt élni 1-2 évet. Szeretnék Angliában találni Internshipet. London vagy mondjuk Edinburgh. Skóciát úgyis meg akarom nézni 🙂
Jaj és nem is mondtam még. Tegnap amíg a csatahajót fotóztam agyon Zozónak felhívott a Csibu, hogy 30.-án Londonban lezs meg lehet hogy Domáék is úgyhogy fussunk össze. 🙂 Kicsi a világ és egyre többen akarunk kirepülni.
Szóval a karácsonyi vacsora. Az valami isteni volt :)Megismerkedtem Katievel, az egyik szobatárssal aki visszajött velünk karácsonozni. Jófej csajszi. Zenész. Még desszert is volt. Sült alma lekvárral. Nyami 🙂 Utána meg mozi estet tartottunk és beszélgettünk. Hát nagyjából ennyi lenne 🙂
/
I know, english. Give me some time. That takes more. But I’m working on it. 😉
And still working on it 😉