Categories
Filmek / Movies

Julie and Julia

068E8B75-0DB9-4309-968D-1ACCFF8B6933.jpg

Julie egy bloggal fut be mint író, és a film erről szól. Illetve a második szál Julia életéről és hog yhogy született meg a Mastering the Art of French Cooking.

Be kell valljam több időt töltök digitális médiával mint az egészséges lenne. (Pedig a TV-t száműztem…) Hiába, szeretnék valamit e közelében dolgozni. Ennek során pedig több filmet látok mint kellene. Sok sok rosszat is és néhány kevés gyöngyszemet. Mint például a Julie and Julia. A 2 főszereplő Meryl Streep (Julia Child) és Amy Adams (Julie Powell) fergetegesek. Julia az örök jókedvvel, pozitívan, élettel teli halad a cél felé. Nem küzdi magát előre, nem. Egyszerűen odaér, és közben ÉL. Megtalálja önmagát. Mint a könyve segítségével jópár évvel később Julie.
(aki még csinos is, helyes kis pisze orral 😉 Ez a legfontosabb üzenete a filmnek legalábbis nekem. A legfontosabb üzenetek meg mindig olyan dolgok amiket már rég tudunk. Ha valamibe mindent de mindent beleteszel, akkor az működik, alakul, fejlődik. Meg persze mint minden, néha olyan szép mély hullámvölgyet dob hogy a barátaid megunnak annyit panaszkdsz. 🙂 De hát a fontos dolgok ilyenek. Egész embert kívánnak. Sőt többet. A legszebb pedig, hogy a fontos dolgok azok amiket mi annak tartunk. 🙂 Valahol itt van a varázsa. A film az önmegtalálásról szól. Mert a munka a család és a szürke hétköznapok könnyen robotot csinál belőlünk. Hát ne hagyjuk!

Úgyhogy mindenki irány a mozi, videotéka!
Nekem most az év filmje.
Mert ez adta a legtöbbet és minden percét élveztem.

(és igen, a határidő igenis jó ötlet. Már szabtam is magamnak párat 🙂 )

http://www.imdb.com/title/tt1135503/
http://en.wikipedia.org/wiki/Julie_&_Julia

Categories
Finland / Finnország

Mindennapok a nyárról / Everydays from the summer

Ma futottam bele. Valahogy így festett ez 🙂 Hiányzik az a konyha.

I found this picture today. It looked somehow like this. 🙂 I really miss that kitchen.

Categories
Finland / Finnország

Kutato napok

Mostanaban internshipet es osztondijakat keresek. Van egy fel evem talalni valamit. Valahol kulfoldon. Japanban ha sikerul. Meglassuk.

Categories
Finland / Finnország

Saját kínai vacsoránk

Mert hogy meg akartam tanulni chinese pie-t csinálni. Úgyhogy Li Yang ma leckét tartott. Plusz Chen Chen csinált curryis krumolit. Nyamiiii 🙂
Utána meg teáztunk és egy nagyon jót beszélgettünk.
Hiába, a vacsora többen sokkal jobb.
Köszönöm az estét minden résztvevőnek! 😉

(képek érkezőben)

Categories
Finland / Finnország

zene

Hová tűnt a zene…

—-

Ennek örömére elmentünk egy koncertre. Ír és kelta zenék.
Szuper volt. Hiányzott már nagyon valami élő.