Na ez az ami nekem nem megy mint tudjuk. Valahogy ez az adomány nekem kimaradt a szórásból. Memória, emlékezet… Aki ismer, ezt már jól tudja.
De akkor próbálkozzunk.
Szóval az úgy volt, hogy nagy hévvel, örömmel, könnyekkel meg miegyéb elváltam a jó öreg USA kontinenstől.
Ezt a hazautat sikerült magyarokkal eltöltenem (ki ki vérmérséklete szerint döntse el hogy ez most jó volt e nekem vagy nem). Egész hosszúra sikerült, ugyanis a végtelen USA Európa távolság után egy egy napos genfi városnézést is beiktattam. Kifejezetten pofás kis hely. Azt kell mondjem tipikusan elélnék ott városka. Motorok, biciglik, nyugdíjas uzsi partik a parkban, nyugodtan zakatol, nem örülten pörög.
Majd egy ráadás kisebb repülőút után belandoltam Ferihegyre, ahol is megkezdődött a hajsza!
Mégpedig a készüljek el, és legyen időm a fontos dolgokra is (mint barátok, szemüveg, miegymás). Az esti családi vacsin szülinapoztunk egy jót. Meglett a szótárgépem. Era chan, sürgősen beszélnem kell veled hogy hogyan tovább a tanulással… majd írok is egy mailt… Drága anyukámtól kaptam egy disznó formájú cipót, enyhébb utalással hogy de kedves hogy 1 napra látogattam csak haza. Erről remélem van kép, majd megkérdem.
Egyébként ha nem tudtátok volna, papámnak varázskeze van. A halott kamerát megfogta és működött. Hiába, sok sok év mérnökség, beissza magát 🙂
Másnap egy reggeli úttal még adósak voltunk az ördögnek (szemüveg) majd találkák.
Találkoztam a másik emigránsunkkal. London. Egyre több az ismerős arra. Sürgősen ki kell látogatnom 🙂
Majd egy kisebb baráti összeröffenés egy kisebb shiatsus körrel. Mondhatnám szeánsz 🙂
Jó tea, jó beszélgetés, képnézegetés. Mesélni még mindig nem tudok 🙂
Aztán sajnos egy gyors eltávozás, mivel a bőrönd még tárva nyitva volt.
A bőröndöm sikerült többszöri mérlegeléssel 20kilóra bepakolni, így csak az edzőcuccom lett a túlsúly…
Ami nem olcsó…
De próbáljon meg akárki 20kg-val kiköltözni… minimum fél évre… (khm… 1 egészre…)
Szóval repülőre fel!
Már úgyis hiányzott az érzés 🙂
Egyébként meg kell mondjam kifejezetten élvezem a kalandot 🙂
Helsinkiben átszállás, persze elkeverik a kapukat. Majd egy mini propelleressel irány Kokkola!
(és igen, szuper finom fekete mondom FEKETE kenyeret adnak már a repülőn a szőke stewik.)
Hogy egészen pontos legyek Kokkola Pietarsaari. Merthogy a reptér (buszvégállomásnak is elmenne) az a két város(ka) között terül el. Mondjuk hogy félúton. Innen egy csini kisbusz dobott le egy ismeretlen város főtere mellett, ahol gyűltek az emberek, mert ünnep volt, esti koncertek meg tüzijáték, csinnadratta.
Na, itt kellett megtalálnunk egymást a koordinátor hölggyel. Ezt a feladatot egy fél háromnegyed óra alatt lebonyolítottuk. Már épp kezdtem magam hülyén érezni, hogy egy hotel mellett állok egy halom cuccal, és csak állok és várok…
Szóval el lettem fuvarozva a leendő (no igen, a leendő volt leendő) lakáskámba. Megkaptam egy csokor papírt, és ottan lettem hagyva… illetve lettem volna. De élelmes lakótársam egyből megtalált hogy de jó lenne ha cserélnék a barátnőjével mert akkor ők egy házban lehetnének. Én meg hát miért ne, legyen nekik jó. Úgyhogy cucc újból fel, másik kecóba át, örülni másodszor hogy milyen nagy szobám van. (képek közt az első szoba képek innen vannak). De hogy a történet szép legyen, és mivel visszafele úgy mesélek ahogy akarok, tudjuk le most a szobatémát.
Volt nekem egy kedves új lakótársam. Igen, volt. Merthát az történt hogy miután jól berendezkedtünk, és eltelt 1 hét, megjött egy vietnámi hölgyike (nem, nem csinos) aki kijelentette hogy ő bizony pasival nem hajlandó együtt lakni. Úgyhogy egy hosszabb huzavona után Jaimeval és Elenaval (a pár) miután nem találtunk más alternatívát visszacserétük a szobákat. Mondjuk meg kell hagyni nem hiányzik a kis hölgy főztjének a szaga.
Szóval most újra a régi első lakáskámban vagyok. Majd erről is alkotok pár képet a nagyérdeműnek.
No de mik történtek még…
Volt nekünk egy szuper kirándulásunk a Tankar szigetre. Ez egy világítótorony sziget. Nagyjából határkő. Vagyis ha ide beveszed magad kb szabályozhatod hogy kit engedsz be kit nem. Ma már persze csak mint világítótorony működik, az is inkább csak hagyományból, meg a kisérőhajóknak kikötő.
Plusz egy másik kirándulásunk Ouluba, egy nagyobb városkába (Finnországi nagyobb, azaz hangulatra kb Pécs, nyugodt, csendes, nem idegbajos)
Ezekről is lesz kép, a flickr feltöltő épp teker. (nem, nincs leválogatva, és nincs módosítgatva. semmi türelmem nem volt hozzá)
A suli rendben van. Szép új épület, modern berendezés. A tanárok rendesek.
A tárgyak problémásak. Merthogy egy csomót nem hirdettek meg, sok pedig ütközik egymással.
De ez legyen a legnagyobb bajom.
A menza jó, ingyen sali van az aktuális étel mellé, amit általában szépen lenyúlok és hazahozok vacsira.
Merthát spórolni kell, vagy mi.
Edzés.
Megérkezésem utáni nap reggel jött Juho, megmutatta az edzőhelyet, bemutatta Markot, Anttit és Jussit.
Helyes bagázs.
Tanítani nehéz, de jó.
Ennyi mindenre egyszerre emlékezni, és figyelni.
Nagy ajándék ez nekem.
Még ha csak 2en is vannak mindig. (Jussi és Juho másik városban él)
Még kinőheti magát a dolog, de nekem így is bőven megfelel.
Én sokat tanulok. A kis csapat meg nagyon lelkes. Akarnak. Egész jól haladunk.
Marko volt olyan rendes hogy kölcsönzött nekem egy biciglit így megúsztam a röhelyesen drága áron történő használt kerékpár vásárlást.
Hát nagyjából ennyi.
Volt még sok séta, kiülés a tengerpatra, vacsi a parton, séta a városban, rock koncert, élet.
Neem kicsit nyugisabb, néhányaknak kicsit durvább.
Ki ki vérmérséklete szerint 🙂
Mostpedig irány az ágy.
Majd csinálok valami ki kicsoda albumot.
Terve!