Categories
Belgium

Flembos

Itt az év vége, belefáradtunk páran flamandiába és ez meglátszik a Facebookon is.

A szakdolgozat a legrosszabb élmény ebben az egész tanévben, a témavezetőm meg nem nagyon akar átengedni. Meg még a vizsgákra is kéne tanulni.

Mindjárt itt a kendo vizsga is.

Meg minden, minden, minden.

Lesznek majd új képek is ha ráérek.

Categories
Belgium

Vége a vizsgáknak

Tanulós, munkás nyár lesz. Várakozás a vizsga eredményekre, készülés az utóvizsgákra, az extra vizsgákra, a kendo vizsgára, és töménytelen állás és ösztöndíjpályázat leadás.

Categories
Belgium

Most akkor merre?

Szóval 4 – 5 állásbörzével a hátam mögött és pár sajnáljuk nem nyert levéllel a postaládámban elmondhatom, hogy a világnak ezen a részén sem egyszerű munkát kapni ha nem vagy specialista 5+ év tapasztalattal…

Úgyhogy nézem Angliát is, Hollandiát is, otthont is…

Persze az is hátrány, ha az embernek sokminden megfelelne csak munka legyen. Mert miért nem tudja mit akar… stb.

Már azt is megkaptam egyszer egy HR-es kolegínától hogy miért venne fel engem ha 23 éveseket is fel tud venni. Hát öregszem is úgy fest.

Azt hiszem lassan feleleveníthetem földművelési ismereteimet (meg tanulhatok újakat) és mehetek termelni a napi betevőt. Vagy megyek Milánnal farmra önkéntesnek… napszámosnak. Szállást, ételt adnak, tanul belőle az ember.

Szeptembertől irány a Duna? (vagy Dijle vagy mi van itt)

Categories
Belgium

:)

Vendégeim vannak 🙂

Categories
Belgium

Leuveni helyzetjelentés

Lemaradtam a Jazz koncertekről, volt egy jó edzés Albert senseiel, többet kéne kimozdulni…

Ilyesmi 🙂