Korán keltem, mert az új városok (megtalán minden város) reggel, kihaltan a legszebb. Kóboroltam az óváros labirintusaiban. Itt is természetsen, az utcára élnek az emberek, de még jobban mint anno Barcelonában tapasztaltam. Utcára nyíló szobák, közös élet, mintha a falu költözött volna városba.
A katedrálisnál orosz ortodoxok költenek szemrebbenés nélkül 1000 eurot a templomi boltban, reggeli egy heyli kis focaccia-s helyen (2-szer), sok sok apró pillanat, hangulat.
Benézek az erődbe, de szerintem az utolsó erőd amibe Olaszországban bementem. Ez is üres mint az eddigiek, ez is szebb kívülről, csakúgy mint az eddigiek. Végigjárok sok sok templomot, kis erősdök, díszes házak, minden van. Sétálok egy nagyot a tengerparton, az én örök barátom mellett és kikötök a Szent József templomban. Itt egy jót beszélgettem Don Vito atyával. Mókás találkozás. Helyén van.
Majd még több sétával eljutok a Nekropolisba is, találok egy helyi társasjáték boltot ahol ajánlanak pár játékot, kiderült hogy az olasz blood bowl közösség észak olasz, úgyhogy azt inkább ott tudok majd intézni. (Torino? 🙂 )
Megnéztem egy aikido edzést. Folyékony, lágy, laza mozgás. De jól jönne ez jodoban, ha mi is tudnánk ennyire biztosan állni és így mozogni hozzá. Közben beszélgettem egy tini hipphoppos sráccal aki elvitt a tanyájukra, egy elhagyott rendőrkaszárnyába. Lázadnak, fel akarják támasztani a hiphoppot olaszországban. Komolyan hallgatom. Azt hiszem mindannyian megéltünk egy gördeszkás korszakot 🙂
Estére elfelejtett vendég lettem és nem értették miért vagyok ott. Nagy telefonálgatás után minden a helyére került, de akkor már cserébe meghívott pizzázni két helyi aikidos, a lánynak megjelent a vőlegénye és családja is. Helyi tanácsjelölt a papa. Politikusok. Mindenhol ugyanolyanok.