Lassan ativelek kultur blogba 🙂
Bilili koncert, MUPA
Kesve erkeztem.
Huzodik a munka, bonyolodnak a dolgok es szazadszorra is atszervezodnek. A jegyem leadva az informacional, futok erte, leizzadva fel a masodikra. Jottem koncertre, ide nekem az oroszlant 🙂 Kiskosztumos ajtonallok, csendben ulo emberek, bevilagitott zenekart varo szinpad. Fura. Ami kepet lattam, es amit olvastam a zenekarrol, meg ez a … kornyezet nem passzolt szazszazalekosan. Mindenesetre az egy mosolygo ismerost megtalaltam es levagodtam a helyemre.
Ebbe a(z unnepelyes?) csendbe gurult be a szinpadra harom kerekesszek, bennuk kicsi, rozzant, mosolygos emberekkel, utanuk egy mankos, es ket egeszsegesebb. Mert a bilibi bizony nyomortanyabol kitort csapat, zenekar az afrikai gettobol. Sajnalkozo nema megdobbent csend. Az amit gyakran erezni amikor az atlag europaival szembejon a nyomorusag.
Ebbe ordit, kurtol, szakit bele a szinpadrol az ELET, igy nagybetuvel. Mert a Bilibi zeneje maga az eletorom, az akaras, a szabadsag, az erzelem. Egy ket dal es mar egy masik vilagban jarunk. A szinpadon kerekesszekben porgo, mankoval ugralo, gitarozo, eneklo rokkant testek eltunnek es csak emberek, lelkek lesznek. Emberek akik szeretik az eletet, az oromoket, a boldogsagot. Akik a nyomorban is éltek.
Oromzenet jatszanak, szivbol. Es a zene mozdit, behatol es magavalragad.
A kovetkezo 2 ora alatt sokszor felmerult bennem a kerdes, hogy ezt miert a MUPA-ba ulo koncertnek szerveztek, amikor mar 10 perc utan ellenallhatatlanul visz, vinne a zene.
Szomoru hogy a “modern ember” nagy szazalekaban csak akkor tud szabad es oszinte lenni ha valamivel mestersegesen oldja/rombolja magat. Pedig ennek mennyire nem igy kene lennie. Mennyire lételemünk lenne a szabadság és a mozgás. A tánc, a ritmus, az én. Kit érdekel mit gondol a szomszédom, a másik. Miért lettünk egy ennyire kórosan gátlásos (és mégis nagyban erkölcstelen? csak hogy csavarjunk még egyet rajta) és merev társadalom? Nem merünk énekelni, nem merünk megmozdulni, majd hosszú terápiákra járunk hogy ki tudjuk fejezni magunk és megtartsuk a határaink és merjünk őszinték lenni. Magunkkal.
De a zene benne van a vérünkben. 2 óra elteltével az utolsó dalra feloldott a közönség. Kis csoportonként. Egyenként. Fel álltak, ki a sorból vagy a helyükön és táncoltak.
Mit táncoltak, mozogtak!
Két óra zsigeri életöröm után kitört az őszinteség, a szabadság, a mozdulat.
Nekem maradandó élmény.
Még sok ilyen koncertet és kevesebb lappangási időt kívánok mindenkinek!
Egy szám: